Búcsúzni jöttünk Hozzád, pedig mindig Téged vártunk, hogy meglátogass bennünket…
Drága Ágnes!
Azok nevében szólok, akik megrendülten, még mindig némán állnak itt körülötted.
Itt vagyunk mind, mint annyiszor, amikor tanítottál, amikor együtt táncoltunk; csak most mozdulatlanok vagyunk és Te sem szólsz hozzánk, és már nem szólal meg testedben a tánc néma imája.
Ágnes, Drága Barátunk, Drága Tanárunk, hogy történt ez Veled? Hisz nemrég még ott voltál a Te régi Együttesedben, abban, amit Te alapítottál. Ott javítottál bennünket, olyan töretlen lendülettel, mint azokban a percekben, amikor általad született a koreográfia. Mikor is? Negyven évvel, ötven évvel ezelőtt? Nem tudjuk, hisz időtlen voltál Te, és a mozdulat művészete kortalanul élt Benned!
Mesterünk voltál, Barátunk, akivel oly sok szép élményben volt részünk, és aki megteremtetted számunkra a munka örömét és a siker torokszorító perceit is.
Legényesek, lánytáncok, sok-sok gyerekjáték és a mai életről szóló táncképek sora született, amelyeknek alkotó részeseivé tettél bennünket.
Úgy vártunk az Öreg-táncos Találkozóra; ott volt a helyed, ott várt a csokor virág, amikor kimentetted magad. Hiányoztál, és nem sejtettük még akkor, hogy most már véglegesen és végzetesen fogsz hiányozni közülünk.
Elment valaki, akit szerettünk, aki elindított bennünket a táncművészet amatőr vagy hivatásos útján; a nagy hírű KISZ Együttesben, az Úttörőknél vagy a Színművészeti Főiskolán.
Gondolataid tisztasága, művészi gondossággal alkotott számaidban maradt meg. Táncaid emlékét pedig iskolánk tanterve őrzi.
Hadd dicsérjünk Téged és utólag is hadd szeressünk. Mindnyájan tartozunk Neked valamivel, ha mással nem szép szóval, szeretettel és köszönettel. Ha mással nem, azzal, hogy tehetetlenségünkben emlékeink színes virágait terítsük Rád. Ha mással nem, ünnepi hallgatással.
Itt állunk megrendülten, mi táncosok, olyan szónokok, akik néma beszéddel fejezzük ki érzelmeinket. Te megértesz bennünket, hisz Te tanítottál. Te tudod, mit jelent ez a bennünk felgyülemlett néma mozdulatlanság.
Búcsúznunk kell Tőled, ma búcsúzni hívtál minket és mi eljöttünk telő-múló napjainkban megállni, még egyszer Veled lenni és Téged utadra engedni.
Menj Drága Ágnes, add át Magad a Földnek, a Víznek, a Levegőnek, ahogy Te kérted, hogy mindenütt ott lehess: a virágokban, patakokban, az új életek illatát hozó szellőkben és így mi mindig találkozni fogunk.
/ Szirmai Béla /
Vélemény, hozzászólás?