Vadady Ágnes életrajz

Vadady Ágnes (1928-2003)

Vadady Ágnes 1928-ban született Budapesten.

Elemi iskoláit az újpesti Lőrincz utcai iskolában, gimnáziumi tanulmányait a szintén újpesti Kanizsai Dorottya Leánygimnáziumban végezte.

Hamar kiderült róla, hogy a tánchoz tehetséget mutat, így már kisiskolásként az Operaház balettmesterének Brada Rezsőnek tánciskolájában mozgásművészetet kezdett tanulni.

Gimnáziumi tanulmányai után a Testnevelési Főiskola néptánc tanszakára nyert felvételt, ahol mesterei voltak többek között Rábai Miklós és Berczik Sára.

Főiskolai évei után rövid ideig testnevelő tanárként dolgozott, majd az 1949-ben megalakult Munkaerő Tartalékok Hivatala Táncegyüttesének táncpedagógusa és koreográfusa lett, amely 1957-től KISZ Központi Művészegyüttes néven vált ismerté.

Az együttes repertoárján szereplő számtalan koreográfia fűződik nevéhez.

1964-től dolgozik az akkori Állami Balett Intézetben, mit óraadó tanár.

Ugyan ebben az időben balettmesteri diplomát szerzett az ÁBI-ben.

1971-től 1987-ig, az ÁBI adjunktusa, 1972-től a néptánc tagozat vezetője.

1968-1984 között  művészi tornát tanított a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán.

Az 1970-es években a Magyarok Világszervezete felkérésére a bécsi magyar tánccsoport munkájában is részt vett.

Vadady Ágnes 1988 óta a Garbonciás Alapítvány együttesének művészeti tanácsadója, az együttes alapító koreográfusa.
A Garabonciás Alapítvány, kulturális-művészeti, közművelődési tevékenységet folytat az ifjúság körében.

A „Vadady Ágnes Díjat” az ő emlékére alapította 2009-ben a Garabonciás Alapítvány (Váradi István). A Díjat a mozgásművészet valamelyik ágában jelenleg még tanuló, kiváló eredményt elért fiatalok tehetségük, szorgalmuk elismeréseként kaphatják.

Ő a Nemzeti Alaptanterv történelmi társastáncok tematikájának egyik megalkotója.

1991 augusztusáig a Táncművészeti Főiskolán tanított óraadóként.

1991-szeptemberétől az Állami Artistaképző Intézet tanára.

Több olyan könyv társszerzője, amely a gyermekek néptánc és mozgásfejlesztésével foglalkozik.
(pl. Útmutató néptánc-csoportok vezetéséhez – 1955, Tánc-mozgás gyermekeknek – 1989)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Protected by WP Anti Spam

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .