Szirmai Béla emléktábla avató

SZIRMAI BÉLA EMLÉKTÁBLA AVATÓ
2013. május 25. szombat 18:00 KME

Úgy tartja a mondás, hogy soha hal nem meg, akit örökre a szívünkbe zárunk, és emlékezünk rá. Ezért a Vadady Ágnes, Szirmai Béla, Somogyi Tibor „mester hármas” hitünk szerint most is mosolyogva néz le ránk az égi próbateremből, és úgy lehetünk az irántunk tanúsított szeretetükhöz, mi több a példájukhoz hűek, ha nem hagyjuk feledésbe merülni az életművüket. A KISZ Központi Művészegyüttes történetét – bármi is történt a közelmúltban e falak között – a szívünkben és most már az interneten, nekünk kell tovább írni, hírül vinni országnak-világnak, hogy van mindmáig egy közösség, amelynek szövetét sem a politikai hovatartozás, sem a műveltség- vagy tánctudásbeli különbségek, sem a családi indíttatás, sem pedig az alantas megosztásra törekvés nem tudta szétzilálni. Három szeretett mesterünk közül Szirmai Bélától vettünk búcsút utoljára, de hála az összefogásnak, mától az ő emlékét, az ő életművét is emléktábla őrzi ezen a falon. Nyilván mindenkinek más és más kép villan be róla; kinek az, ahogy ül a mozi bejáratánál a tőle elválaszthatatlan kulcscsomójával és magyaráz, kinek az, amikor maga is eltáncolja a különböző lépéseket, amiket látni szeretne, kinek azok a megjegyzései, amelyek annak idején lehet, hogy – ma már úgy mondanánk – szarkasztikusak voltak, felnőtt fejjel viszont jókat nevetünk rajtuk. Soha nem dicsért senkit, ennek ellenére nyilván egyikünk sem feltételezi róla, hogy ne szeretett volna mindnyájunkat. Sőt, kiket szeretett volna, ha nem bennünket, akikkel szinte minden estéjét itt töltötte vagy a külső próbákon vagy a turnékon, sőt akikért még a szabad napjait is feláldozta? Lehet, hogy nekünk nem mondta, de egy rádióinterjújában úgy fogalmazott, hogy becsült minket, amatőröket, akik munka vagy tanulás, gyerek és család mellett öltük bele minden energiánkat az itteni teljesítménybe és tudtunk a profikkal közel egy szinten produkálni a színpadon. Becsült minden barátságot, sőt házasságot, ami innen szökkent szárba, de mindenek felett azért szeretett minket – ahogy ebben az interjúban is bevallotta – mert bennünk látta azt az eltökéltséget, a tánc önmagáért való szeretetét, amivel annak idején ő és a társai ebéd nélkül is képesek voltak végig próbálni egy teljes napot. Színész, artista, táncos generációknak, amelyek tagjai talán nem is ismerik egymást, Szirmai Béla neve összekötő kapocs; egyet jelent a művészet tiszteletével, a határtalan munkabírással, és az alkotás iránti mindig megújuló vággyal. Örömet jelentett számára az, amikor az ötvenes években gyári dolgozóknak lábtyű bemutatót volt képes színpadra vinni és szó szerint csak a lábakra mozgást koreografálni, de nem ismert megalkuvást egyetlen koreográfiájában sem, próbáról próbára ugyanazzal a tűzzel vetette bele magát a munkába, lett légyen szó bármelyik számról az eltelt több mint hat évtized együttesi repertoárjából. Klasszikus, operett, modern vagy autentikus népi tánc, minden érthetővé és élvezhetővé vált a keze alatt, mert mindenben azt kutatta, hogy ő hogyan képes újjá formálni az adott darabot, miként tud valami újat kihozni belőle. Folklór és operett repertoárok, artista számok, színpadi táncok és filmes betétek, táncba fogalmazott nemzeti ünnepeink és sorstragédiáink, mind-mind Szirmai Béla nyolc évtizedes életművének részei. Az Erkel Ferenc díjas koreográfusé, az egyetemi tanáré, a művész emberé, akit pár éve a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével is kitüntettek. Tisztelt Szirmai Mester! Drága Béla! Nyugodj békében és őrizze emlékedet örökké ez a tábla itt az egykori székházban, ami nemcsak a munkahelyed, hanem a második otthonod is volt!

Béla tábla-2   tábla avatás   megemlékezők-1   megemlékezők-2

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Protected by WP Anti Spam

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..