Sziasztok! Egyetemi éveim alatt 1973 – 75 között voltam tagja az Egyetemi Kórusnak. Máig felejthetetlen időszak volt életemben. Jó lenne találni társakat, akik részesei voltak ennek a csodálatos időszaknak, akikkel megoszthatnánk az ekkor szerzett emlékeket.
Szia Màrta, èn is csinàltam a Requiemet a kòrussal. Mezzo voltam, Herédi Anna. Szerintem 1972 volt, mert 1971 ben szüneteltem ètettsègi miatt. De szerintem többször volt elöadàsunk, matinèkat is csinàltunk.
1965-1969 között, középiskolás koromban voltam tagja a kórusnak. Fergeteges volt, nagyon sok élménnyel gazdagodtam. Miután a felsőfokú tanulmányaimat vidéken kezdtem meg, fájó szívvel, de véget ért kórustagságom. Azon kívül, hogy engem Edit néni vett a szoprán 2 szólamba, ám azt kértem, hogy inkább altos lehessek, csak ismételni tudnám az előttem szóló Vilcsek Adrienn által leírtakat.
Sziasztok! 1971-73 között voltam a Központi Kórus tagja. Egy előadás időpontjával kapcsolatban kérném segítségeteket. Mozart: Requiemét adtuk elő a Zeneakadémián, ha jól emlékszem két alkalommal (?) Helmuth Steinbach és Ferencsik János dirigálta, valamint Cser Miklós, akivel kapcsolatban nem vagyok biztos a helyszínben. Az évszám szerintem 1972 volt. Tudtok segíteni a pontos évszámmal???? Előre is nagyon köszönöm.
1977-1987 Tíz csodálatos év az életemből. Ma is megtiszteltetésnek érzem, hogy tagja lehettem hazánk akkori egyik legjobb amatőr kórusának, különösképpen, hogy Rudi bácsi vett fel a szoprán 2 szólamba, és hogy tragikusan korai haláláig közelről is megismerhettem kimagasló művészi munkáját. A dalok amelyeket énekeltünk, a társaság amelyből sajnos már többen egy égi kórusban dalolnak, a próbák, szereplések, külföldi utak, TV és rádió felvételek, kórus versenyek életre szóló élményt jelentenek számomra amelyre ma is meleg szívvel gondolok vissza. Szép volt, jó volt, léleknemesítő volt ez az időszak.
Az oldalon cookie-kat (sütiket) használunk , hogy a lehető legnagyobb felhasználói élményt biztosítsuk az Ön számára. Amennyiben a beállítások módosítása nélkül lép tovább, úgy tekintjük, hogy beleegyezését adja a weboldalunkról származó cookie-k fogadásába. Elfogadom
Privacy & Cookies Policy
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.
Sziasztok! Egyetemi éveim alatt 1973 – 75 között voltam tagja az Egyetemi Kórusnak. Máig felejthetetlen időszak volt életemben. Jó lenne találni társakat, akik részesei voltak ennek a csodálatos időszaknak, akikkel megoszthatnánk az ekkor szerzett emlékeket.
1960-79-ig. Máig Rudi bácsiból építkezem.
Szia Màrta, èn is csinàltam a Requiemet a kòrussal. Mezzo voltam, Herédi Anna. Szerintem 1972 volt, mert 1971 ben szüneteltem ètettsègi miatt. De szerintem többször volt elöadàsunk, matinèkat is csinàltunk.
1965-1969 között, középiskolás koromban voltam tagja a kórusnak. Fergeteges volt, nagyon sok élménnyel gazdagodtam. Miután a felsőfokú tanulmányaimat vidéken kezdtem meg, fájó szívvel, de véget ért kórustagságom. Azon kívül, hogy engem Edit néni vett a szoprán 2 szólamba, ám azt kértem, hogy inkább altos lehessek, csak ismételni tudnám az előttem szóló Vilcsek Adrienn által leírtakat.
Kedves volt kórustagok!
Èdesapám Deák Janos tagja volt a 70-es 80-as években a kórusnak. Emlékszik valaki ö rá? Illetve, vannak fényképek, videók örola?
Üdvözlettel
Fia Mor Janosch